www.poverello.org.yu -- Velebitska 21 (Vladimira Đanića) -- Tel/Fax 024/523-288

Folyószámla: 265-2410310003377-52                          Magyarul | Srpski| English   

   
Főoldal
Céljaink
Rólunk
A tau közösségről
Lurkó-Ház
• Esperanca
 

 
Támogatóink
Archívum
Elérhetőségünk
• Linkek
 

 

 

Együtt egymásért - Szent Ferenc példájára!

A Poverello Alapítvány ferences kezdeményezésre jött létre. Assisi Szent Ferencet kortársai és a történelem előszeretettel illeti a Poverello névvel, ami „szegénykét” jelent olasz nyelven. Életének egyik fő célja volt az evangéliumi szegénység megélése és a sorsvállalás a rászorulókkal. A meg nem erősített szabályzatban fogalmazta meg a testvérei számára: „Örülnünk kell tehát, ha alacsonysorsúak és megvetettek, szegények és félkegyelműek, betegek, leprások és útszéli kéregetők közt forgolódhatnak.” (9,2). Mindezt azért tartotta fontosnak, „mert az Úr is szegénnyé lett értünk ezen a földön.” (Megerősített Regula 6,3).

„Assisi Szegénykéjének” példája sokakat vonz immár több mint nyolc évszázad után is. Elhalálozásának liturgiája ennek okát abban látja, hogy „a szegény és alázatos Ferenc gazdagon lép az égbe”. Az evangélium megfogalmazása szerint ez azt jelenti, hogy úgy viszonyult az anyagiakhoz, hogy nem magának gyűjtött, hanem  „Istenben gazdagodott” (Lk 12,21).

 Hívő és nem hívő ember tapasztalatból tudja, hogy az emberi megvalósulás és boldogság alapját a jótettek képezik. Csak az valósítja meg önmagát, aki a másik felé is tud fordulni. A „te” nélkül nincs „én”. Ha mást nem tudok boldoggá tenni, én sem leszek boldog. Ennek a felismerése és elfogadása hosszú utat jelent. De aki nem lép erre az útra, nem is érhet a célba.

 Együtt egymásért – az emberért!

 A Poverello Alapítvány azokra számít, akik ilyen értelemben a boldogság útjára mernek lépni.
Állítjuk és szilárd meggyőződéssel valljuk, hogy nincs olyan ember, aki ne tudna nyújtani valamit a másiknak.

 Együtt egymásért, mert megtehetjük!

 Minden embernek vannak sajátos képességei, talentumai, adományai. Az életet vizsgálva rájövünk, hogy kaptuk őket, hiszen születésünk előtt semmiről sem kérdeztek bennünket. Az elszigetelt virág önmagában nem alkothat szép virágos kertet. Csak a különféle virágok együttesen tudnak igazán szépen pompázni.

 Együtt egymásért, mert van mit megosztanunk másokkal!

 A másik megsegítése kapott talentumaink megosztása másokkal. Nincs olyan ember, aki ne tudna valamilyen módon segíteni embertársának, hiszen az igények is annyi fajták, ahány ember van. Nem csak a pénz, és nem csak az anyagiak a megnyilvánulásai az emberbaráti szeretetnek. A szeretet találékony. Csak néhány területet említünk, ahol az Ön szeretetére számítunk.

Ön is tud segíteni. Ha Ön:

  • a kapott képességeinek köszönhetoen anyagiakat tud megteremti, s azokban másokat is akar részesíteni
  • ha van szabad ideje, s azt mások bátorításával, meghallgatásával, látogatásával akarja tartalmasabbá tenni
  • ha iparos, kézmuves, szállítóeszközzel rendelkezik, s lehetoségeihez mérten segíteni akar, teheti azt munkájával megjavítván valamit, szállítással meghatározott idon és távolságon belül
  • ha használható javakkal – bútor, konyhaberendezés, fennmaradt építoanyag, akár kis mennyiségben, elhagyatott föld, tanya, épület rendelkezik, amit szívesen átengedne a rászorulóknak
  • ha szervezoi képességekkel, a Poverello célkituzései közül bármelyik területen szerzett tapasztalattal rendelkezik, és ezt mások javára akarja fordítani.
  • ápoló, orvos, szociális munkás sokat segíthet a szenvedok fájdalmainak enyhítésén
  • vállalná helyi csoport vezetését
  • imájával akarja támogatni célkituzéseinket
    akarja, akkor biztosan be tud kapcsolódni a munkánkba

 Együtt egymásért: a szerető szív adakozásra tárja a kezet.
 Együtt egymásért: sok kicsi, sokra megy.

 A Poverello célkitűzései:

  • emberbaráti segítség nyújtás (függőségi betegségekben szenvedőknek, időseknek, árváknak, fogyatékossággal élőknek, nagycsaládoknak, gyermeküket egyedül nevelő szülőknek stb)
  •  a ferences szellemiség előmozdítása
  •  a teremtett világ megőrzésére irányuló tevékenység (környezetvédelem)
  •  az emberek közötti megbékélés és az ökuménizmus előmozdítása
  •  Jelentkezésére, önkéntes munkájára, tanácsaira, támogatására – mindig számítunk.
     Számunkra mindenki fontos – támogatott és támogató egyaránt – mert Isten számára is minden ember fontos, sőt mindenkit személyesen és néven szólít meg.

Együtt egymásért – nem nagy csodákra várunk – mert tudjuk, hogy nincs nagyobb csoda az ajándékozó szeretetnél.
Együtt egymásért – szerénységben, egyszerűségben, szolidaritásban – mint a „szegényke” a szegényekért.

 

 Az Alapítvány szerkezete - kuratóriuma

  • Alapító: Agapé Könyvkiadó, Újvidék
  • A kuratórium elnöke: Dr. Harmath Károly OFM
  • A kuratórium tagjai:
    Miskolczi József
    Dr. Sörös László
    Biacsi Antal
    Dr. Tóth Tivadar
    Varga Kinga
    Filep Géza
  • Az ellenörző bizottság tagjai
    Mester Imre - elnök
    Sétáló Mónika
    Dr. Dudás Irénke


A POVERELLO ALAPÍTVÁNY

ALAPSZABÁLYÁT


Az Alapítványokról és alapokról szóló törvény (Szerbia Hivatalos Lapja 59/1989. szám), valamint a Poverello Alapítvány alapításáról szóló döntés első szakasza alapján a Poverello Alapítvány kuratóriuma a 2004. augusztus 26-án Szabadkán megtartott alakuló gyűlésén elfogadta a

I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. szakasz

A Poverello Alapítvány (a továbbiakban: Alapítvány) az Agapé Kft, Újvidék, Cara Dušana u. 4 (a továbbiakban: Alapító) igazgatójának határozatával alakult meg azzal a céllal, hogy eszközöket gyűjtsön működéséhez, projektumai megvalósításához és emberbaráti, ökuménikus, környezetvédelmi és ferences jellegű tevékenységéhez, valamint az Alapítvány tulajdonát képező intézmények működtetéséhez.

2. szakasz

Az Alapítvány Az alapítványokról és alapokról szóló törvényben meghatározott jogokkal, kötelezettségekkel és felelősséggel rendelkező jogi személy.

3. szakasz

Az Alapítvány elnevezése:

Poverello

Az Alapítvány székhelye: Szabadka, Vladimir Đanić utca 21.

4. szakasz

Az Alapítvány megfelelő nagyságú pecséttel rendelkezik, amelyen a következő szöveg áll:

Magyarul: Alapítvány

Szerbül: Fondacija

Horvátul: Zaklada

Angolul: Foundation

Németül: Stiftung

A bélyegző közepén pedig a „Poverello” felírat áll.

 

II. AZ ALAPÍTVÁNY CÉLJAINAK MEGVALÓSÍTÁSA

5. szakasz

Az Alapítvány eszközöket gyűjt és pénzeli:

személyek képzését és alkalmazását egészségügyi szolgáltatások nyújtására segítség formájában beteg, idős személyeknek, árva gyermekeknek, sebesülteknek, a háború és természeti csapások áldozatainak, testi- és lelkisérült személyeknek, kábítószer függőknek, alkohol függőknek stb.;

tanfolyamok és szemináriumok szervezését szociális szolgáltatások nyújtására, ruhanemű, élelmezés és emberbaráti segítségnyújtás formájában;

szociális gondozással foglalkozó otthonok és intézmények alapítását és támogatását;

az ökuménikus munka területén érdekelt személyek és intézmények, csoportok, mozgalmak és intézmények képzését szolgáló szemináriumokat, előadásokat és tanfolyamokat;

a ferencességgel foglalkozó szemináriumok és tanfolyamok szervezését, amelyeknek célja a ferences lelkiség elmélyítése és előmozdítása, különös tekintettel az egyetemes testvérségre, a békére az egyének, a csoportok és a nemzetek között, valamint a teremtett világ megőrzése;

különféle televíziós, videó-, audio- és Internetkiadvány megjelentetését, amelyek emberbaráti tevékenységgel, ökuménizmussal, ferencességgel és környezetvédelemmel foglalkoznak;

olyan érdekeltek képzését szemináriumokon és tanfolyamokon, akik környezetvédelemmel foglalkoznak Assisi Szent Ferenc szellemében, valamint a környezetvédelmi mozgalmak és kezdeményezésekbe való bekapcsolódást;

az ifjúság bekapcsolását az Alapítvány céljainak megvalósításába az Alapszabály szellemében;

a kapcsolatfelvételt és együttműködést hasonló külföldi alapítványokkal.

 

III. AZ ALAPÍTVÁNY VAGYONA ÉS ANNAK FELHASZNÁLÁSA

6. szakasz

Az Alapítvány vagyonát:

az alapító által rendelkezésre bocsátott alaptőke;

az adományozók felajánlásai, az Alapítvány által kapott ajándékok, a lekötött eszközök után fizetett kamat;

valamint egyéb, az előírásoknak megfelelő, eszközök alkotják.

Az Alapítvány alaptőkéjét az Agapé Kft erre a célra elkülönített eszközei alkotják, melyeket az Alapító rendelkezésre bocsátott.

Az Alapítvány további eszközeit pénz, értékpapírok, ingó és ingatlan javak, valamint olyan jogok képezik, amelyeket az Alapítványnak természetes vagy jogi személyek ajándékoznak.

7. szakasz

Az Alapítvány jogi személy.

Harmadik személyekkel az Alapítvány saját nevében és saját számlájára cselekszik.

Az Alapítvány a vagyonát a jó gazda gondosságával köteles kezelni.

Az Alapítvány eszközei az Alapítvány pénzügyi terve és ezen Alapszabály rendelkezései szerint kerülnek felhasználásra.

8. szakasz

Az Alapítványnak átengedett vagy adományozott céladományok, legátusok, önkéntes ajándékok az adományozó kívánságának és az Alapítvány céljainak megfelelően kerülnek felhasználásra.

Az Alapítvány kuratórium köteles az adományozó figyelmét felhívni az Alapítvány céljaira, valamint arra a tényre, hogy az Alapítvány eszközei csak e célokra fordíthatók, s ennek tudomásul vételét az ajándékozó írásban is igazolja.

9. szakasz

Belföldi és külföldi jogi és természetes személyek, akik hozzájárulnak az Alapítvány céljainak megvalósításához, ugyanazon feltételek mellett válnak adományozókká.

A pénzbeli adományok az Alapítvány zsírószámlájára fizetendők, az ingó és ingatlan vagyon átírás, a jogok pedig átruházás alapján kerülnek az Alapítvány tulajdonába.

 

IV. AZ ALAPÍTVÁNY ESZKÖZEINEK ELHASZNÁLÁSA

10. szakasz

Az Alapítvány eszközei az Alapszabályban lefektetett célokra használhatók fel, mégpedig:

az Alapítvány céljainak megvalósítására ezen Alapszabály 5. szakasza értelmében;

az Alapítvány működtetési költségeinek fedezésére;

más célokra, a Törvénnyel és ezen Alapszabállyal összhangban, amelyeket az Alapítvány kuratóriuma szab meg a pénzügyi terv keretében vagy külön döntéssel.

11. szakasz

Az eszközök a munkaterv és a pénzügyi terv alapján használhatók fel, amelyeket az Alapítvány kuratóriumi határoz meg a tárgyi naptári évre ezen Alapszabály 5. szakaszának tiszteletben tartásával.

Az Alapítvány munkaterve és pénzügyi terve módosítható az év folyamán is ugyanazon a feltételek mellett, amelyekkel meg lettek hozva.

12. szakasz

Az eszközök felhasználásáról a kuratórium dönt.

 

V. AZ ALAPÍTVÁNY IRÁNYÍTÁSA

1. KURATÓRIUM

13. szakasz

Az Alapítvány irányító szerve a Kuratórium.

A Kuratórium tagjait az Alapító nevezi ki 5 éves időtartamra.

A Kuratórium 7 tagból áll.

A Kuratóriumnak belföldi és külföldi természetes személyek lehetnek tagjai.

A Poverello elnöke tisztségénél fogva az Alapítvány Kuratóriumának az elnöke.

Az Alapítványt az elnök képviseli, ill. a főkoordinátor azokon a területeken, amelyekkel az elnök megbízza.

14. szakasz

A Kuratórium ülését az elnök hívja össze és ő is elnököl. Akadályoztatása esetén az általa kinevezett kuratóriumi tag helyettesíti.

A kuratóriumi ülés megtartható és döntőképes, ha a kuratóriumi tagok több mint a fele jelen van. Döntőképesség hiánya esetén egy óra várakozás után a jelenlévő tagok döntőképesnek számítanak.

A Kuratórium a Kuratórium működéséről szóló Ügyrendi szabályzat alapján ülésezik.

A Kuratórium egyszerű szavazattöbbséggel dönt.

15. szakasz

A Kuratórium

hozza meg az Alapítvány Alapszabályát;

hozza meg a Kuratórium Ügyrendi Szabályzatát;

kidolgozza az Alapítvány éves munkatervét és más szükséges döntéseket, valamint gondoskodik azok megvalósításáról;

elfogadja az éves pénzügyi tervet és az éves gazdasági beszámolót;

gondoskodik az Alapítvány programjainak és céljainak megvalósításáról;

dönt az Alapítvány eszközeinek felhasználásáról;

gondoskodik az Alapítvány eszközeinek gyűjtéséről, valamint azok felhasználásáról;

részt vesz minden olyan tevékenységben, amely az Alapítvány munkáját és fejlődését segíti összhangban a Törvénnyel és ezen Alapszabályzattal.

16. szakasz

A Kuratórium tagjai döntenek az Alapítvány pénzeszközeinek felhasználásáról.

Az Alapítvány számláján lévő pénzeszközökkel a kuratórium felhatalmazása alapján az elnök vagy a főkoordinátor rendelkezik önállóan.

17. szakasz

A Kuratórium köteles évente egyszer beszámolni munkájáról az alapítónak.

18. szakasz

Az Alapítványnak van főkoordinátora, akit a Kuratórium nevez ki 4 éves időtartamra újraválasztási joggal.

A főkoordinátor jogairól és kötelességeiről a Kuratórium ügyrendi szabályzata rendelkezik.

2. FELÜGYELŐ BIZOTTSÁG

19. szakasz

A Felügyelő Bizottság az Alapítvány ellenőrző szerve

A Felügyelő Bizottság 3 tagból áll.

A Felügyelő Bizottság tagjait és elnökét az alapító nevezi ki 4 éves időtartamra.

20. szakasz

A Felügyelő Bizottság ülését az elnök hívja össze, és ő is elnököl rajta.

A Felügyelő Bizottság ülését csak akkor lehet megtartani, ha minden tag jelen van.

A Felügyelő Bizottság évente legalább egyszer ülésezik az éves pénzügyi jelentés elfogadás előtt, de szükség szerint többször is ülésezhet.

A Felügyelő Bizottság köteles ellenőrizni az Alapítvány tevékenységét az alapító kérésére is.

21. szakasz

A Felügyelő Bizottság felügyeli az Alapítvány működését, és különösen ügyel:

az Alapszabály betartására, a munkaprogram és a kuratóriumi döntések megvalósítására;

az eszközök célszerű használatára;

az Alapítvány pénzügyi tevékenységére, és hogy az összhangban történik-e az előírásokkal és a pénzügyi tervvel.

22. szakasz

A Felügyelő Bizottság értesíti a Kuratórium elnökét az észlelt szabálytalanságokról és meghatározza azok kiküszöbölésének határidejét.

Ha az észlelt szabálytalanságok orvoslása nem történek meg a megszabott határidőn belül, a Felügyelő Bizottság erről értesíti az Alapítvány Kuratóriumát és az Alapítót.

23. szakasz

A Felügyelő Bizottságnak ellenőrző tevékenysége során joga van, hogy a Kuratórium elnökétől megkövetelje, hogy betekintést engedjen az Alapítvány dokumentumaiba és adataiba.

 

 

ZÁRÓRENDELKEZÉSEK

 

24. szakasz

Az Alapítvány szakmunkáit és adminisztratív teendőit az alapító szakszolgálata végzi, vagy pedig más szakemberek, akiket a Kuratórium megbíz.

25. szakasz

Az Alapítvány külföldön is alapíthat fiókintézetet, különösen pedig az Európai Unió országaiban.

26. szakasz

Az Alapítvány tevékenységének megszünése esetén az Alapítvány jogutódja az alapító, illetve az alapító jogutódja.

Az Alapítvány megszűnése esetén az adományozóknak visszaszármaztatják a fel nem használt eszközöket, amelyeket az Alapítványnak céleszközként ajándékoztak vagy pedig használatra adtak át.

26. szakasz

Ezen Alapszabály módosítása vagy kiegészítése ugyanúgy történik, mint a meghozatala.

27. szakasz

Az Alapszabály az elfogadás napján lép életbe, de alkalmazására csak azután kerül sor, miután bejegyzést nyert a Vajdaság Autonóm Tartomány Tartományi Oktatási és Művelődésügyi Titkárságánál vezetett az Alapítványokról és alapokról vezetett jegyzékbe .

 

Szabadka, 2004. augusztus 26-án

 

A POVERELLO ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMÁK ELNÖKE

Harmath Károly

 


- webmaster -